Mezőfalva Nagyközség Hivatalos Honlapja
Mikulás földje központi települése

Az oldal betűméretét a fenti 3 "A" ikonnal tetszése szerint változtatni tudja...

Ma 2024. április 18. csütörtök, Andrea és Ilma napja van.

Testvértelepülés kapcsolatok
Régóta nagy tartozásunk volt, hogy Mezőfalva nem rendelkezett testvértelepüléssel. Természetesen voltak olyan külföldi települések, melyekkel kapcsolatot ápoltunk, azonban ennek szerződéses szintre történő emelése nem történt meg. Több lehetséges variáción is elkezdtünk dolgozni, azonban egyértelművé vált az, hogy olyan településsel legegyszerűbb a dolgunk, ahol már működik kapcsolat. Így jutottunk el a szlovákiai Kisújfaluhoz, ahonnan sok mezőfalvi család származik, ill. élő kapcsolata volt a néptáncosoknak, és a focistáknak. Az önkormányzatok vezetői látogatást tettek egymás településén, melyből egyértelműen kiderült, hogy rokonszenvesek vagyunk egymásnak. Ennek a folyamatnak a végén eljutottunk odáig, hogy 2011. június 18-án Kisújfaluban aláírásra került a testvértelepülési szerződés, melyet 2011. június 25-én, a Mezőfalvi Vigasságokon meg is erősítettünk.

Mezőfalva Nagyközség és Kisújfalu Község képviselőtestülete, mint a két település választott önkormányzatai kifejezik azon szándékukat, mint szerződő felek, hogy államaik törvényes rendelkezéseinek keretei között a két település kapcsolatainak erősítése céljából „Testvértelepülési Szerződést” kössenek egymással.

Felvettük a kapcsolatot névazonosság alapján a Linz melletti Herzogsdorf nevű településsel is, akikkel egy sikeresen eltöltött lecsófesztiválon vagyunk túl. Bízunk abban, hogy velük is eljutunk odáig, hogy partnertelepülési szerződést tudunk kötni.


Köszönjük mindenkinek a segítségét, munkáját, aki ezzel hozzájárult  a kapcsolat létrejöttéhez.
 
Cookie/süti kezelés
 
Kezdőlap | Mikulásfölde | Kereskedelem | Szabadidő | Online újságok | Közérdekű adatok | Adatvédelem
 
 Adatkezelési Tájékoztató
 
2008-2020 © Mezőfalva Önkormányzata - Minden jog fenntartva !