Mezőfalva Nagyközség Hivatalos Honlapja
Mikulás földje központi települése

Az oldal betűméretét a fenti 3 "A" ikonnal tetszése szerint változtatni tudja...

Ma 2024. április 16. kedd, Csongor napja van.

Kezdőlap
Klics Bence a Bajnok

Klics Bence a Bajnok

November végén Kecskeméten rendezték meg a gyerek (10-11évesek) és a cápa (8-9 évesek) korosztályok Országos Bajnokságát. A picik megmérettetésén természetesen ott voltak a DVCSH UBSE búvárjai is, akik szenzációs eredményeket szállítottak. A csapat termése végül 12 arany, 8 ezüst, 7 bronzérem és egy országos csúcs lett.

A csapat tagja volt Klics Bence is, aki egymaga öt érmet szerzett. Szombaton először 100m gyorson ugrott vízbe, ahol megvédte a bajnoki címét. Aztán három társával együtt a 4x50m –es váltóban küzdöttek a jobb helyekért. Itt Bence utolsó tagként a váltót végül nagy csatában a második helyre hozta fel (indulásakor még 5. volt).

Vasárnap aztán még három számban kellett harcolnia a minél előkelőbb helyekért. Bence 50m pillangó második lett, 50m gyorson megszerezte második bajnoki címét. A napot végül egy újabb ezüstéremmel zárta, ezúttal 200m gyorson kapott ki egy picivel.

Az év fő versenye végett ért, de az évnek még nincs vége, hiszen még két verseny hátra van decemberben, ahol a másik két mezőfalvi fiú is (Klics Márton és Németh Attila) a medencébe száll. Bence célja pedig ezeken a versenyen egy újabb országos csúcs begyűjtése.

   

 

 
Cookie/süti kezelés
 
Kezdőlap | Mikulásfölde | Kereskedelem | Szabadidő | Online újságok | Közérdekű adatok | Adatvédelem
 
 Adatkezelési Tájékoztató
 
2008-2020 © Mezőfalva Önkormányzata - Minden jog fenntartva !